A figyelmeztetések ellenére minden évben bekövetkeznekszén-monoxid mérgezésekokozta balesetek, akár halálesetek formájában is. Hiszen a gázkészülékműködéséhez kapcsolódó égési folyamatok kellő mennyiségű levegőt igényelnek, a levegő utánpótlást pedig a felhasználóknak kellene elsősorban biztosítani. Ám a korszerű fa- illetve műanyag nyílászárók tökéletes zárása éppen nem ezt a célt szolgálja.
Kéményes gázkészülék esetén, ha az eszköz a nyílászárókon vagy a környezetéből nem kapja meg az égéshez szükséges légmennyiséget, akkor a kéményen keresztül visszaáramlik az égéstermék, a tökéletlen égés következtében pedig szén-monoxid termelődik, ami rövid időn belül egészségügyi balesethez vezethet.
A statisztikák és a szakemberek tapasztalatai szerint, napjainkban sokakbanmég mindig nem tudatosult kellőképpen, hogy bizony a gázkészülékek biztonságos üzemeléséhez megfelelő levegőmennyiségszükséges.
Hogyan oldja meg a problémát? Kérje, szakemberünk segítségét!
Tervezői számítás és tervjóváhagyás. Ez az a két legfontosabb folyamat, ami megelőzi a nyílt égésterű gázkészülékek légutánpótlásra tervezett légbevezetők szakszerű beépítését.A tervjóváhagyás azért szükséges, mert csak a hatályos szabályzat szerint biztosítható a gázkészülékek problémamentes üzeméhez nélkülözhetetlen égési és szellőző levegő utánpótlás.
Kerülje el!
Fontos, hogy a gázkészülék megfelelő légutánpótlását biztosító növelt léghozamú légbevezető elemeket sose ragassza le, hiszen az eltömítheti a szerkezetet.
Abban az esetben, ha a lakásban üzemelő kéményes készülék vagy kandalló kerül beépítésre, akkor még utólag se szereltessen be ventilátort vagy konyhai szagelszívót, hiszen az a hatályos előírások szerint tilos és életveszélyes.
A választék sokrétű
Az Aereco Légtechnika Kft. egyaránt rendelkezik nyílászáróba építhető és falátvezetéses szerelésű, a gázszolgáltatók által elfogadott levegő bevezető elemek széles választékával. A szükséges légutánpótláshoz megállapított légbevezető típusokat egyszerűen beszerezheti, ha felveszi velünk a kapcsolatot.